2011. május 29., vasárnap

Képek és videók az U14-es tornáról

A képek és a videók az alábbi linken tekinthetőek meg:

Webalbum

Valamint keressétek a klub (Kozármisleny FC) Facebook oldalát is!

Eredmények


A döntőben az AZ Alkmaar 2-1-re legyőzte a KRC Genket.

Az Eindhoven csapatával meccseltünk a helyosztón

A hétvége első napján folytattuk a csoportmeccseket. Elsőként az AZ Alkmaar holland gárda volt az ellenfelünk. Jól kezdtünk, nem ijedtünk meg sem a saját sem az ellenfél itt-ott méretesebb árnyékától sem. Miénk volt a meccs eleje, ami Oberlander szép cselei és lövése után gólban is megmutatkozott. Igaz, nem sokkal ezután egy oldal szabadrúgás végén már egyenlített is az ellenfél, és ,sajnos, még a félidő előtt berámolták a másodikat is.
Jókor jött a szünet, de nem volt elég hosszú. A középkezdésből két holland sétált át rajtunk egyszerű kényszerítők sorozatával. 1-3 után még voltak ziccereink, amivel visszakerülhettünk volna a meccsbe, de kimaradtak, és az utolsó percekben teljesen feladtuk. 6 perc alatt kaptunk hármat, és a vége 6-1 lett a hollandok javára.


Kozármisleny-AZ Alkmaar 1-6
Gólszerzőnk: Oberlander


A nagy pofon után jöttek a látszatra verhető svédek, a Trelleborg gárdája. Érdekesség, hogy játszott közöttük egy magyar származású fiú is, akit szintén magyar származású apukája kísért el. A srácok is gyorsan megismerkedtek a svéd-magyar fiúval, mindkét félidő második percében rúgott gólt nekünk, igaz a 2.-at 11-esből. 2-0 oda, de nem játszottunk alárendelt szerepet. Szerencsére ez találatokban is megmutatkozott, és 3 perc alatt egyenlíteni tudtunk. Oberlander és Hleba voltak a gólszerzőink. Amikor 3 perccel a vége előtt Oberlander újra betalált, már a zsebünkben érezhettük a győzelmet, és ezzel együtt a csoport 3. helyét. Talán ha jobban odafigyelünk, elkerülhettük volna a svédek újabb gólját. A végeredmény 3-3, de így is megvan a 3. hely. Jöhet a helyosztó, ahol a másik csoportban azonos helyet elérő PSV Eindhoven ellen lépünk majd pályára.


Kozármisleny-Trelleborg FF 3-3
Gólszerzőink: Oberlander (2), Hleba


A torna utolsó meccsén jól kezdtük a játékot. Partiban voltunk a hollandokkal, Auth Ádám durrogtatott messziről, és Kovács Péternek is volt 100%-os ziccere. Persze a PSV is többször eljutott a kapunk elé.
A meccs képe alapján még a döntetlen is benne volt, de az utolsó percek megint nem rólunk szóltak, 4 perc alatt kaptunk 2 gólt, és ezzel el is dőlt a találkozó és az 5. hely sorsa.

Kozármisleny-PSV Eindhoven 0-2





Pénteki csoportmeccsek

A torna helyszíne egy enschedei amatőr klub, a Vogido, amely már 9. éve szervezi az eseményt saját kis létesítményében, ahol így is 2 műfüves és 3 füves nagypálya található. 16 órakor étkezéssel kezdtük, tésztát tálaltak fel a 10 csapatnak a klubházban, és az első mérkőzések 18-kor indultak.
Két 5-ös csoportba sorsolták a csapatokot, ránézésre a gyengébb ellenfelekkel kerültünk egy helyre.
A csoport: PSV Eindhoven (holland), Southend United (angol), Werder Bremen (német), VA FC Twente (holland), KV Mechelen (belga)
B csoport: Vogido (holland), Kozármisleny (magyar), KRC Genk (belga), AZ Alkmaar (holland), Trelleborg FF (svéd)
A verseny lebonyolításáról csak annyit, hogy 2x15 perces meccsek műfüves nagypályán, folyamatos cserével. A csoportokban körmérkőzések, majd az első két helyezett elődöntőzik, a többiek pedig helyosztóznak a másik csoport azonos helyet elérő csapatával.
A vendéglátó csapattal kezdtük a mérkőzések sorát. Jól játszottunk, az ellenfél engedte is, de tetszetősen szövögettük a támadásokat, több helyzetünk is adódott, és a védelem is ügyesen dolgozott. Fölényünk a 11. percben érett góllá, Fűrész Bence előretörése és a hazaiak védőjének szerencsétlen közbeavatkozása volt az első találatunk. A második félidőben egy bal oldali, Hleba Tamás által elvégzett szabadrúgás után a kapu előtti kavarodásból Kovács Péter eszmélt legelőbb és egy gyönyörű sarkazásos góllal tette le a névjegyét.
Kovács Péter keze megsérült egy buta belépő után, de az orvosi ellátásnak köszönhetően játékra képes maradt a második meccsre is.


Kozármisleny-RKSV Vogido 2-0
Gólszerzők: Fűrész, Kovács


A második meccsünkön az előzőnél jobb ellenféllel akadtunk össze. A Genk gárdája kapott ugyan egy négyest az első összecsapásán az Alkmaartól, mégis szépen játszottak, igaz akkor még nem eredményesen. Ellenünk, sajnos, végig a kezükben tartották a meccs irányítását. Nem tudtunk igazán kibontakozni, kevés lehetőségünk adódott, és nálunk hiányzott egy vezéregyéniség a pályáról. Az első félidőben egy nagyon szép jobboldali támadás végén szerezték meg a vezetést, majd a második játékrészben egy 11-est és sárga lapot érő Fűrész Bence szabálytalanság után büntettek meg bennünket.

Kozármisleny- KRC Genk 0-2

Pénteki készülődés

A nyugodt éjszakát csak egy hatalmas reccsenés zavarta meg, amelyet a csapatunk legsúlyosabb egyénisége alatt megtörő ágy adott ki. Esővel és meglehetősen hűvösen indult a péntek reggel. Az előző este el nem záródó zuhany még a napfelkelte után is ontotta magából a vizet elintézve nekünk, hogy a meleg víz, mint fogalom tényleg csak az maradjon.
A reggelit (fa)házhoz hozták. Egyik kísérőnk, Erwin és fia érkezett meg nyolc óra után hogy táplálékkal és információkkal lásson el bennünket. A piknikszerű étkezés után egy átmozgató edzésre indultunk a Twente sportcentrumába. Amíg a srácok tesztelték a holland műfüvet, megkaptuk a csomagolt ebédünket is. A mozgás után várt bennünket ideiglenes otthonunk és a hideg víz, valamint az előttünk álló pár óra szabadidő. Az FC Twente bővülő stadionjára esett a választásunk. Kísérőink nem kecsegtettek semmi jóval. Előre nem jelentkeztünk be, ott pedig folyamatosan csoportokat visznek körbe. Mégis úgy gondoltuk, ha legalább kívülről megnézhetjük és a fan shop-ba bejutunk, már óriási élmény lehet. Ennél szerencsére tovább jutottunk hála az információs hölgy és a stadion idegenvezető segítőkészségének, lelkesedésének. Két csoport közé egy gyors körre beszorítottak bennünket, és megnézhettük az öltözőket, a lelátót és persze magát a pályát felülről. Óriási élmény volt! És persze fogytak a piros-fehér csecsebecsék is, mindenki talált magának valami emléket a boltban. Így tértünk vissza a szállásra, hogy egy csendes pihenővel készüljünk rá a torna első két mérkőzésére, ami pénteken várt ránk.

2011. május 27., péntek

Ismét Hollandiába utaztunk

Szerda éjfélkor indult el az a kis csapat Kozármislenyből, amelynek célja, hogy megmutassa magát Enschedében, az FC Twente otthonában egy U14-es nemzetközi tornán.
Szombathelyi csatlakozás után léptük át a magyar határt, és az autópályákat egy-egy pihenővel és tankolással megszakítva csütörtök este 20 órakor érkeztünk meg a holland klub sportcentrumába. A majd egy napos utat az alvási lehetőségek (ülésen, padlón, fejen állva) kihasználása mellett kártyázással, olvasással, táplálkozással, a szellemet is megtornáztató játékokkal ütöttük el. Az elütések száma szerencsére és köszönhetően az Udvarácz család oszlopos férfitagjainak itt meg is állt. Igaz, az éjjeli műszakban akadtak szarvasok bőven, amelyek próbálkoztak. Sofőrjeink biztos kézzel és politikusokat megszégyenítően biztonságos kormányzással juttattak el minket a célállomásra.
A Twente utánpótlás centrumában a kedves Ingrid várt minket vacsorával, miközben épp egy nemzetközi futóverseny rajtját kaptuk el a srácokkal. Úgy 6-800 indulóra saccoltuk a stadionban várakozókat, ami az indításnál annyit jelentett, hogy az elsők már vagy 10 perce rótták a kilométereket, amikor az utolsó indulók is elhagyták a rajtvonalat. Nekik a részvételről szólt az este. Reméljük, fiatal csapatunknak több is jut a következő napokban.
Ingrid asszony kitett magáért, igaz a menü nem győzött meg mindenkit. A Twente logós tányérokra felkerültek a saláták, a rizs és az ízletes sült csirkehús is. A „csúnya zöldség” kategóriát kevesen már vállalták be a desszert előtt.
Miután helyre tettük a gyomrot, és megnéztük a pályákat, megérkezett a szervezők képviseletében Eric Krabbe. Ő volt a srác, aki eddig e-mailen keresztül leste magyaros kívánságainkat, de mostantól pár napig személyesen is kénytelen lesz állni a sarat. Ha már sár, az időjárás viszonylag szeles, de nem túl hideg, estére 15 fok környékén járhattak a mutatók.
Szállásunk az Enschede-i Egyetem emeletes faházikóinak 1. és 2. házszámmal jelölt darabja. Az összesen 4 szint elosztása gyorsan megtörtént figyelembe véve a korosztályokat, a sörözni vágyókat és a kifejlett horkolási képességekkel rendelkezőket. (Ez utóbbi két szekcióban nem kaptak helyet 18 évnél fiatalabb résztvevők.)
Már este tíz óra felé jártunk, amikor az egyetem füves pályáján véget ért a lefekvés előtti kötelező cicázás, ahol a buszban nem annyira életszerűen rögzített izmok és ízületek újra a megszokott és nagyon kedvelt funkciójukban tündökölhettek. Gyors fürdés, fogmosás a közös és külön épületben lévő és néha szabályozatlanul folyó zuhanyzókban, majd altatás nélküli elalvás vette kezdetét viszonylag rövid lezárással. Holnap folytatjuk.(Képek itt és Facebookon!)

2011. május 15., vasárnap

Csak második a Twente

Az Ajax nyerte meg a holland bajnokság, az Eredivisie 2010–2011-es kiírását, miután hazai pályán legyőzte az utolsó forduló előtt még éllovas Twentét. Nem tudta kihasználni a Twente vereségét Dzsudzsák Balázs együttese, a PSV, amely végül csak a harmadik helyet szerezte meg, miután Groningenben 0–0-ra végzett. Az eindhoveniek így csak az Európa-ligában indulhatnak.
Siem de Jong két góllal segítette győzelemhez vasárnap az Ajaxot (Fotó: Reuters)
A semleges szurkolók nagy örömére a holland labdarúgó-bajnokságban csak az utolsó fordulóban dőlt el a dobogós helyezések sorrendje. A legkedvezőbb helyzetben a tabella második helyén álló Ajaxvolt, amely bár a második helyről rugaszkodott neki a záró fordulónak, de az előtte egy ponttal vezető címvédőt, a Twentét fogadhatta. Az e kettőstől három ponttal lemaradó, a bajnoki címtől így már korábban elbúcsúzó PSV a Groningen vendége volt. Dzsudzsák Balázst eltiltása miatt nélkülöznie kellett az eindhovenieknek, akik abban bíztak, hogy „síró harmadikként” a második helyre odaérnek azért. A nagy múltú Feyenoord a rájátszást jelentő nyolcadik helyért küzdött, az Alkmaar pedig szerette volna megtartani az Európa-liga-indulást érő negyedik helyet.
TERMÉSZETESEN AZ AJAX–TWENTE RANGADÓT ÖVEZTE A LEGNAGYOBB ÉRDEKLŐDÉS, az Amsterdam ArenA stadiont a kezdésre olyan vastag köddel töltötték meg a holland fanatikusok, hogy a dél-amerikai fanokat egészen biztosan eltölti majd a sárga irigység, ha meglátják a felvételeket. A siker ízét régóta nem érző hazaiak olyan elánnal kezdtek, amilyenről mesterük, Frank de Boer mindig is álmodott, minden labdáért teljes erőbedobással harcoltak. A 20. percben az Ajax szerb szélsője, Miralem Szulejmani még kihagyta a maga helyzetét, de három perc múlva nem volt pardon: Gregory van der Wiel a jobb oldalról kiválóan tekert Siem de Jong elé, aki a túlsó ötös sarkáról az eldőlő kapus mellett kapásból ballal a hosszú sarokba helyezett. 1–0
Visszavett a találat után a hazai gárda, és ez kis híján megbosszulta magát, szerencséjére Roberto Rosales szélről belőtt labdájáról pár centivel lemaradt a valaha az Ajaxban is megfordult Denny Landzaat. A félidő vége előtt nem sokkal Landzaat lőtt jó húsz méterről centikkel a bal felső mellé, az egykori legendás kapus, a belga edző, Michel Preud’homme legényei tehát egyáltalán nem adták fel aranyálmaikat.
A félidőben Ajax, Twente, PSV sorrend volt a bajnokság pillanatnyi dobogóján, mivel a PSV 0–0-ra állt Groningenben.
A 46. percben egy rossz hollywoodi forgatókönyv sejlett fel: Landzaat, aki kis híján az első félidő hőse lett, a második játékrész legelején Van der Wiel menetrendszerű beadását csodás csukafejessel küldte saját hálójába a léc alá – 2–0. De nem sokáig! Éppen kicsúszott a „tulajdonképpen eldöntötte ezzel a holland bajnoki arany sorsát” kitétel billentyűzetünkből, amikor az Ajax mumusa megszerezte negyedik idei gólját is a piros-fehérek ellen: Luuk de Jong passzával Theo Janssen indult befelé a 16-osnál, majd a jobb felsőbe zúdított. 2–1.
Nem esett kétségbe az Ajax, hiszen előbb Siem de Jong került helyzetbe, majd éppen a gólszerző alól húzta ki bokáját az atyja magas homlokát öröklő bolgár kapus, Nikolaj Mihajlov, a büntető azonban elmaradt.
Gyűrték egymást becsülettel a felek, nagyobb helyzetet azonban nem tudtak kialakítani. Ne feledjük, nem rohamozhatott ész nélkül az Ajax sem, hiszen ha kiegyenlít a Twente, övé az arany. Sokatmondó volt a két csere: a hazaiaknál beállt az egyik szélső helyett egy szűrő (Szulejmanit váltotta Eyong Enoh), a vendégeknél egy középpályás helyére egy támadó (Landzaat helyén a gólerős Marc Janko folytatta).
Negyedórával a vége elé Nacer Chadli fejelt fölé nyolc méterről, majd Siem de Jong befejezte, amit elkezdett: a 78. percben Christian Eriksen kiváló passzából pár méterről a hálóba perdített: 3–1.
Beállt a végére az Ajaxba a legendás védő, Danny Blind fia, a balhátvéd Daley Blind, majd a veterán bekk, a 37 esztendős André Ooijer, és sikerült is megőrizniük előnyüket a hazaiaknak.
Megszerezte ezzel 30. bajnoki aranyérmét az Ajax, amelynek ifjú mestere, az 1970-ben ezen a napon világra jött Frank de Boer a hármas sípszó után már egyáltalán nem a füstbombák miatt könnyezett. Micsoda születésnap – lehet, hogy megszületett a legújabb holland edzőklasszis?
AZ ARANYCSATA
AFC Ajax–FC Twente 3–1 (1–0)
Amsterdam ArenA. Vezette: Pieter Vink
Ajax: Vermeer – Van der Wiel, Alderweireld, Vertongen, Boilesen (Blind, 74.) – De Zeeuw, Anita, Eriksen – Szulejmani (Enoh, 67.), S. de Jong, Ebecilio (Ooijer, 81.)
Twente: Mihajlov – Rosales, Wisgerhof, Douglas, Buysse – Landzaat (Janko, 67.), Brama, Janssen – Ruiz, L. de Jong, Chadli
G: S. de Jong (23., 78.), Landzaat (46. – öngól), ill. Janssen (47.)

Nem bírt viszont  a Groningennel a PSV, így Dzsudzsákéknak meg kellett elégedniük a harmadik hellyel, azaz csak az Európa-ligában indulhatnak az ősszel. A magyar szélső sárga lapok miatti eltiltását töltötte. A Feyenoord sem szerezte meg a három pontot, és végül a 10. helyen végzett. AzAlkmaar szájából viszont nem énekelte ki a sajtot a fordulóban csupán egy pontot gyűjtő Groningen, az AZ is az El-ben folytathatja, a Willem II kiesett, osztályozós az Excelsior és a Venlo.
NÉZZÜK A FORDULÓ TÖBBI MAGYARJÁT! Simon Krisztián a kispadon kezdett a Feyenoordban, akárcsak Tóth Balázs a Venlóban, vagy Bodor Boldizsár a Rodában. Utóbbi két játékos csereként azért pályára léphetett. A Bredából Fehér Csaba eltiltása miatt hiányzott, Horváth Gábort nem nevezték, miként az excelsioros Simon Andrást sem. A Nijmegen kispadján ott ülhetett viszont honfitársunk,Babos Gábor, bár komolyabb szerepet ezúttal sem kapott.
Az Ajax lett a 19. csapat a világon, mely legalább 30 bajnoki címmel büszkélkedhet
EREDIVISIE
34. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Ajax–Twente3–1
Groningen–PSV0–0
Roda–Heerenveen0–0
Heracles–ADO Den Haag3–0
Feyenoord–Nijmegen1–1
De Graafschap–VV Venlo1–0
Utrecht–AZ Alkmaar5–1
Vitesse–Excelsior1–4
Willem II–NAC Breda0–1
A VÉGEREDMÉNY
1. Ajax34227572–30+4273
2. Twente34218565–34+3171
3. PSV34209579–34+4569
4. AZ34178955–44+1159
5. Groningen341761165–52+1357
6. Roda341413765–50+1555
7. Den Haag341661263–55+854
8. Heracles341471365–56+949
9. Utrecht341381355–51+447
10. Feyenoord341281453–54–144
11. NEC3410131157–56+143
12. Heerenveen3410111360–54+641
13. NAC Breda341251744–60–1640
14. De Graafschap349111431–56–2538
15. Vitesse34981742–61–1935
16. Excelsior341051945–66–2135
17. Venlo34632534–76–4221
18. Willem II34362537–98–6115
Forrás: nemzetisport.hu