2010. december 12., vasárnap

Súlyos pofonba szaladt bele a Twente

Harmadik vereségét szenvedte el az enschedei csapat hétvégén, az ellenfél a Heerenveen csapata volt. Az utolsó öt fordulóban kapott ki háromszor a klub, de a mostani 6-2 volt a legsúlyosabb. A második félidőben még 2-2 is volt, de az utolsó 25 percben négyet, illetve a 85. perc után még kettőt kapott a piros-fehér gárda.

2010. december 8., szerda

Döntetlennel búcsúzott a BL-től a Twente

A Tottenham szerezte meg a csoport elsőséget a BL egyik legnehezebb kvartettjében, miután 3-3-as döntetlent ért el a Twente otthonában (az Inter jutott tovább második helyen a Bremen elleni 0-3 ellenére).
Ismét egy gólzáporos mérkőzésen van túl a holland bajnok. Sajnos, ezen a találkozón született a BL sorozat eddigi talán legnagyobb potyája is a hazaiak hálójába! Az első gól megmosolyogtató körülmények között született, a hazai kapusnak, Sander Boschklernek nem ez lesz a kedvenc meccse, mikor unokáinak mesél majd pályafutásáról. A hollandok az Európa Ligában folytathatják!

Győzelem a De Graafschap ellen

A bajnokságban Janssen két szabadrúgásgóljával lépett túl ellenfelén a Twente.

2010. november 28., vasárnap

Azonos pontszámmal a második helyen

A Nijmegenhez látogatott a szerdai Bajnokok Ligája találkozó után folytatódó holland bajnokságban az FC Twente. Ruiz és Jankó 2-2 góljával idegenben is 4-2-re tudott nyerni a címvédő a középmezőnyhöz tartozó Nijmegen ellen. Mivel a NAC Breda megtette azt a szívességet, hogy otthonukban a Twente után Dzsudzsákékat is megverte, így a tabellán 34-34 ponttal áll a két éllovas és 31 ponttal követi őket az Ajax.

Hivatalos szurkolói klub alapításáról egyeztünk meg

A Bajnokok Ligája mérkőzés alkalmával találkozott Andre van der Weide, az FC Twente szurkolókért felelős vezetője és Halász Gábor, a Kozármisleny Futball Club ügyvezetője, hogy megállapodjanak a holland klub magyarországi hivatalos szurkolói csoportjának létrehozásáról. A kozármislenyi kezdeményezést kedvezően fogadták Enschedében, így nincs akadálya, hogy a jövőben a holland csapat hazai szurkolóit szervezetten fogjuk össze itt Magyarországon ezzel is erősítve a két klub között létrejött stratégiai kapcsolatot. Reméljük, sikerül megismertetnünk a holland klubot az itthoniakkal, és egyre több szurkolója lesz majd az FC Twente csapatának és nem csak Kozármislenyben.

Élményekben gazdag túra Milánóba

30 fős társaság vágott neki az útnak szerda hajnalban, hogy megnézze a Bajnokok Ligájában az Inter-Twente mérkőzést. A Kozármisleny Futball Club felnőtt és utánpótlás edzői, a sportvezetők és néhány szurkoló kapott lehetőséget, hogy a San Siro-ból élőben követhesse Etoékat és Ruizékat a derbin. Stratégiai partnerünk csapata sikeresen szerepel a legjobbak között. A meccs előtt 4 forduló után 5 ponttal esélye volt a továbbjutók közé kerülni, bár erre kevesen fogadtak volna. Nem feltartott kezekkel léptek pályára szerda este sem. Bár a jóval erősebb nevekből álló Inter több lehetőséget dolgozott ki, azért a piros-fehérek is jó párszor betalálhattak volna. Izgalmas és élvezetes találkozó volt, igaz egy ilyen létesítményben még félház előtt is (30e néző volt) elég nehéz rossz mérkőzést játszani.
Csapatunk a kalandos körülmények között elfoglalt szálláson töltötte az éjszakát, majd csütörtök reggel ismét buszra szállt, hogy 12 órával később már itthon számolhasson be az élményekről. A túráért és a szervezésért köszönet Feleki Attilának és a ticketbolt.hu oldalnak.

2010. november 22., hétfő

Inter – Twente BL meccsre utaznak edzőink

November 24-én Milánóba utaznak edzőink, vezetőink, ahol aznap este megtekintik az Inter – Twente Bajnokok Ligája mérkőzést.
A találkozóra vezetőink mellett, az NB II-es csapat szakmai stábja, illetve az utánpótlásban dolgozó edzők utaznak.
Az összecsapás után az éjszakát Milánóban töltik a résztvevők, majd másnap, a reggelit követően indulnak vissza Magyarországra.
Az utazás jutalom a kozármislenyi edzők számára, az elvégzett éves munkájuk egyfajta elismerése a labdarúgó szakosztály vezetése részéről.

2010. november 21., vasárnap

Otthon kapott ki a Twente

Hazai pályán fogadtuk a jó formában lévő Alkmaar együttesét. De Jongnak köszönhetően nálunk volt az előny, de a 31. percben előbb utolsó emberként elkövetett lerántás miatt kiállították a brazil Douglast, majd a megítélt szabadrúgást 17 méterről be is varrta Elm. A második félidőben az emberelőnyben játszó vendégek Ortiz Gamarra révén a győzelmet is megszerezték.

2010. november 14., vasárnap

Lecsúsztunk az első helyről

A hétvégén megszakadt a 6 mérkőzéses győzelmi sorozat, mivel a NAC Breda otthonában szenvedett 2-1-es vereséget az FC Twente csapata. A 21. percben lőtt Ruiz góllal vezetett a listavezető, és egészen a 80. percig nem is látszott, hogy veszélyben a győzelem. Ráadásul a Breda a csapatok egymás elleni utolsó 7 mérkőzésén nem tudott győzni a Twente ellen. Az utolsó 10 percben azonban kétszer is betalált a hazai gárda, és a 90. percben szerzett győztes gólra már nem lehetett válasza a Twentének.

2010. november 10., szerda

Idegenben jutott tovább a Twente a holland kupában

A kedd esti mérkőzésen a másodosztály jelenlegi éllovasával, a Zwolle csapatával mérkőzött a holland listavezető. A rendes játékidőben sokáig csak a küzdelem dominált, a 81. percben Chadli góljával vezettek a vendégek, majd a másodosztályú csapat a 87. percben kiegyenlített. A kupamérkőzés szabályai szerint végül 11-esek döntöttek, amelyet 5-3 arányban nyert a Twente együttese. Így ők mehettek tovább a legjobb 16 közé.

2010. november 3., szerda

Idegenbeli sikerek - első győzelem a BL-ben

A Twente csapata a hétvégén a Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV otthonában aratott 1-0-ás sikert, melynek köszönhetően átvette a vezetést a bajnokságban. Az eddigi 12 fordulóban 8 győzelem mellett 4 döntetlent ért el a tavalyi bajnok. A holland pontvadászaton kívül a BL-ben is érdekelt alakulat a továbbjutás szempontjából életbevágó, bravúros idegenbeli győzelmet aratott, hiszen Németországban a Werder otthában sikerült 2-0-ra legyőzni a Brement. Ezzel a sikerrel teljesen nyílt a továbbjutás, hiszen a 7-7 pontos Tottenham és Inter mögött 5 ponttal állnak Chadliék. A hátralévő 2 fordulóban előbb Milánóba látogatnak, majd odahaza fogadják a Tottenham gárdáját.

2010. október 21., csütörtök

Újabb pontszerzés a BL-ben

Twente - Werder Bremen 1-1 (0-0)

Twente: Mihajlov - Rosales, Wisgerhof (Bengtson 24.), Douglas, Tiendalli - Brama, Laandzat (De Jong 85.), Janssen - Ruiz, Janko, Chadli
Vezetőedző: Michel Preud'homme

Gólszerzők: Janssen 75. illetve Arnautovics a 80. percben.

Nem túl eseménydús 1. félidő után a második játékrészben magasabb sebességi fokozatba kapcsolatak a csapatok, amelynek eredményeképpen a 75. percben Janssen közelről szerzett találata után vezetést szerzett a holland bajnok. Az előny alig 5 percig tartott, amikor a vendégek részről Arnautovics egalizált.
Az egyenlítés után két óriási lehetőséget is elpuskázott a Twente igaz a másik oldalon Pizzaro szabályosnak tűnő gólt szerzett, amit a játékvezető nem adott meg.

A döntetlennel a Twente továbbra is versenyben van a továbbjutást jelentő 2. helyért.

2010. október 18., hétfő

Twente rekordok az Európai kupákban

Legnagyobb arányú hazai győzelem
Twente - Panahaiki FC 7-0
1973.11.07. UEFA kupa második kör visszavágó

Legnagyobb arányú idegenbeli győzelem
BK Frem – Twente 0-5
1972.10.25. UEFA kupa második kör, első mérkőzés

Legsúlyosabb hazai vereség
Twente - VfL Borussia Mönchengladbach 1-5
1975.05.21. UEFA kupa döntő második mérkőzés

Legsúlyosabb idegenbeli vereség
Paris Saint-Germain FC - Twente 4-0
2008.12.18., UEFA kupa csoport kör
Arsenal FC – Twente 4-0
2008.08.27. UEFA Bajnokok Ligája 3. Kvalifikációs kör
Panionios GS – Twente 4-0
1979.09.19. Kupagyőztesek Európa Kupája első kör első mérkőzés

2010. október 13., szerda

'97-es labdarúgóink a Twente csapatához utaznak

A '97-es korosztály számára jövő év májusában labdarúgó tornát szervez a Twente együttese, melyre meghívták a tavalyi U13-as NB I-es bajnokságban ezüstérmet szerzett csapatunkat.
A '97-es korosztály egy része az U15 NB I-es bajnokságban míg a többség a korosztálynak megfelelően az U15 NB II Dél - Nyugati csoportban szerepel, ez utóbbiban egyelőre veretlen a gárda.
A torna bizonyára nagy élmény lesz fiatal labdarúgóinknak és remélhetőleg sokat profitálhatnak majd a komoly nemzetközi tornán tapasztaltakból.

2010. október 4., hétfő

A Twente leghíresebb játékosai

Egy kis Twente történelem keretében bemutatnánk a klub leghíresebb játékosait.

Epi Drost
2000-ben az évszázad játékosának választották a Twente szurkolói. 1966 és 1980 között 14 idényen keresztül 423 alkalommal szerepelt az együttesben. 1995-ben 49 évesen szívinfarktusban halt meg.

Blaise Nkufo
A gólvágó. 7 évig 2003-2010 között szolgálta a Twentét. Nyáron távozott, a tavalyi évben 12 góljával bajnoki címhez segítette egyesületét. Nyáron a Seattle Sounderbe igazolt, a stadion mellett szobrot állítottak neki.

Theo Pahlplatz
A technikailag kiválóan képzett támadó-középpályás a Twente korai szakaszának kulcsfigurája volt. 1977-ben Holland Kupa ezüstéremhez segítette a csapatot. Twentés időszaka alatt 13-szor szerepelt a Holland nemzeti együttesben, többször, mint bárki más a Twentéből. Az ő fia Boudewijn a korábbi PSV és Twente játékos, jelenleg az edzői stáb tagja.

Kick van der Vall
Van der Vall a Feyenordban kezdte karrierjét, de a Twentében teljesedett ki pályafutása. Hasonlóan Pahlpatz-hoz ő is a klub korai szakaszában, a 60-as évek végén szolgálta a Twentét. 1979-ig szerepelt itt, 434 mérkőzésen 73 gólt szerzett. Pahlplatzhoz hasonlóan az 1975-ös UEFA kupamenetelés valamennyi mérkőzésén pályára lépett.

Sander Boschker
A hálóőr 21 évet védett a Twentében. 19 évesen 1989 novemberében debütált. Ő tartja az egy klubon belül pályára lépések csúcsát a Holland 1. osztályban, az 543-as jelenleg is érvényes rekordot ő tartja. 2010 június 1-én ő lett a legidősebb nemzeti válogatott, Ghána ellen debütált 39 évesen és 224 naposan.

2010. szeptember 30., csütörtök

Három 11-est is ítéltek a Twente ellen

A hazaiak ásza, Van der Vaart büntetőt hibázot, gólt szerzett, majd piros lapot kapott.

Tottenham – Twente 4-1 (0-0)
Bajnokok Ligája csoportmérkőzés
London, White Hart Lane
Az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult, ahol egyáltalán nem játszott megilletődötten a holland bajnok és egyenrangú ellenfele volt az esélyesebbnek ítélt londoni csapatnak.
A hazaiak legnagyobb helyzete a játékrész végén maradt ki, amikor Van Der Vaart elhibázta a Tottenham számára megítélt büntetőt.
A második játékrész elején aztán éppen a Real Madridból igazolt játékos talált be és vezetést szerzett a hazaiaknak.
A hollandok még magukhoz sem tértek a kapott gól után,amikor Hauge játékvezető ismét 11-est fújt ellenük, a végrehajtó ezúttal Pavljucsenkó volt, aki nem hibázott és máris 2 gólos volt a londoniak előnye.
A Twente mindent megpróbált a pontszerzés érdekében és fáradozásaik az 56. percben góllá értek, amikor Chadli szépített (2-1.).
Van Der Vaart kiállítása után úgy tűnt sikerülhet az egyenlítés is, de a norvég játékvezető harmadik alkalommal is ítélt 11-est a hazaiaknak. Pavljucsenko 2. büntetőjét is értékesítette így biztossá tette a Tottenham vezetését. A találkozó végeredményét Bale állította be a 85. percben (4-1).

2010. szeptember 29., szerda

Twente sztori 2. rész

Az FC Twente 2010.09.29-én Londonban a White Hart Lane-en, a Tottenham otthonában lép pályára, a Bajnokok Ligája 2. csoportmérkőzésén.

Az uefa.com-on olvasható a "Twente Sztori 2." 
Szeretnénk megosztani blogunk olvasóival az aktuális holland bajnok fontosabb mérföldköveit.
1965: Sportclub Enschede és az Enschedese Boys egyesült és létrejött az FC Twente.
1971: A Twente negyeddöntős volt a Vásár Városok Kupájában, ahol 11-esekkel búcsúztatta a későbbi döntős Juventus.
1974: Miután 1972-ben és 1973-ban is 3. helyen végzett a Twente, szerette volna megnyerni első címüket, de a Holland bajnokság döntőjében 3-2-re alulmaradtak a Feyenoorddal szemben, így ezüstérmesek lettek.
1975: Az előző évi helyezés alapján az UEFA kupában szerepeltek. A kiválóra sikeredett évadban a legjobb 4 között kiütötték a Juventüst, majd a döntőben előbb 0-0-ra végeztek idegenben a Borussia Mönnchengadblach otthonában, de a visszavágón 5-1-es vereséget szenvedtek.
1977: Twente első ízben nyerte meg a Holland Kupát. A gólszerzést a klub legendája, Epi Drost nyitotta, végül 3-0-ra győztek a PEC Zwolle Ellen.
1983: Twente kiesett a másodosztályba, de a következő évben azonnal vissza is jutott.
1998: Twente a régi Diekman Stadionból átköltözött az FC Twente Stadionba, így befogadóképesség 13500-ról 24000-re emelkedett.
2001: Twente megszerezte második trófeáját, a Holland Szupekupában a PSV Eindhoven felett diadalmaskodtak.
2003: Pénzügyi nehézésgek veszélyeztették a klub létét. Ekkor érkezett Joop Munsterman elnök és új időszámítás kezdődött az egyesületnél.
2010: Twente bajnok lett Hollandiában. Az angol edző, Steve McClaren vezette Twente május 2.-án 2-0-ra győzte le a NAC Bredát ezzel első ízben hódította el a bajnoki címet. Még ugyanebben az évben Szuperkupa győzelmet is ünnepelhetettek. Michel Preud’homme első tétmeccsén ült a csapat kispadján, amikor Amszterdamban 1-0-ra győzték le a Kupagyőztes Ajaxot.
2010: Első Bajnokok Ligája mérkőzésen a címvédő Interrel szemben 2-2-es döntetlent értek el.

2010. szeptember 22., szerda

Bravúros döntetlen a címvédő Inter ellen

A címvédő Inter a holland bajnok Twentével csapott össze Enschedében az A-csoport első fordulójában.

A 13. percben Diego Milito hagyta le nagyszerűen a védőjét a hazaiak tizenhatosán belül, majd kapura lőtt, Nyikolaj Mihajlov pedig védett, de a kipattanó labda Wesley Sneijder elé került, aki nem kegyelmezett a kapuba bombázott. 0–1
A fekete-kékek csak hét percig vezettek, ekkor ugyanis Walter Samuel szabálytalankodott a tizenhatos vonala előtt. Marcel Janssen a megítélt szabadrúgásból nagyszerűen csavarta be a labdát Júlio César kapujának jobb felső sarkába. 1–1
És ez még csak a kezdet volt: az első fél órában végig bátran támadó Twente a vezetést is megszerezte.
A 30. percben Janssen végzett el szögletrúgást, és a veszélyesen csavarodó labdába a legutóbbi szezon legjobb klubfutballistájának választott Milito tette bele rosszul a fejét, és a labda Júlio César kapujába csúszott. Öngól. 2–1
A 41. percben sikerült egyenlítenie Rafael Benítez csapatának. Samuel Eto'o nagyszerűen kényszerítőzött Goran Pandevvel, majd a Mihajlov kapujának bal alsó sarkába helyezett. 2–2
A Twente bravúrosnak számító döntetlennel kezdte meg BL szereplését.

2010. augusztus 12., csütörtök

Hazai pályán értékeljük a látottakat

Kis csapatunk biztonságban megérkezett Kozármislenybe, és kipihenve a fáradalmakat feltöltődve munkához is láttunk. A játékosok saját csapataikban tartanak élménybeszámolót, illetve a házi feladatként kapott fogalmazást készítik lelkesen. Egy oldalban kell beszámolniuk arról, hogy mit jelentett nekik Hollandia és az FC Twente.
A kint járt utánpótlás edzők pénteken délután 17 órakor tartanak szakmai beszámolót az itthon maradt mislenyi edzőknek, hiszen nagyon fontos, hogy ne csak élmény maradjon a kirándulás, hanem kézzel fogható eredménye is legyen a tapasztaltaknak. A tanultakat rögzíteni kell, és szeretnénk viszont látni az edzéseken, a pályán is.
  

2010. augusztus 9., hétfő

Utolsó napunk programja

Hétfő este indul vissza csapatunk Magyarországra. Délelőtt a közeli bevásárlóközpontokba tettünk látogatást, hogy az otthon maradt szeretteink számára vásároljunk ajándékot. A délután folyamán 16 órakor edzenek a fiúk, és 18.30-kor Kovács Péter korosztálya mérkőzést is játszik. Az este folyamán a Twente szakembereivel értékeljük a napot, a hetet, majd vacsora után váltott vezetéssel vágunk neki az 1500 km-nek. Várhatóan kedd délután érkezünk haza. Viszontlátásra Magyarországon!

2010. augusztus 8., vasárnap

Élőben egy holland bajnokin

Az FC Twente idegenben játszott, így házigazdáink a szomszédos Almeloba vittek bennünket, ahol a helyi Heracles Almelo és a Wilhem II csapott össze az első fordulóban. A fanatikusokon és a tippmixelőkön kívül valószínűleg kevesen hallottak a két csapatról. A Heracles 2005-ben jutott fel az első osztályba legutóbb, és tavaly 6. helyen végzett, a Willem II pedig a 17. helyet érte el a 2009/2010-es szezonban.
A stadion befogadóképessége 8500, és 1999 óta szolgál az almeloi együttes otthonául. A pálya talaja műfű, amely különösen esős időben zavarhatja meg az ellenfeleket. Három éve a Twente is 3-0-s vereséggel távozott innen szerintük a műfűnek is köszönhetően. Egyébként a Twente és a Heracles szurkolói nem nagyon szeretik egymást olyannyira, hogy az utazásra emiatt nem Twentés busszal mentünk.
A nyugati léptékkel pici stadion tökéletes környezet a helyi csapatnak. A business szektorokban voltak ugyan üres helyek, de ezen kívül tele volt a lelátó. 8000 ember egy ilyen kis ékszerdobozban kis segítséggel könnyedén tud remek hangulatot teremteni. Jó zene kakaón, kabalanyuszi a pályán, fanatikusok és lelkes szurkolók a lelátón! Ennyi elég volt, hogy már a csapatok kivonulása előtt ámuljunk. És persze az sem ártott a történetnek, hogy a játékosok a pályán voltak. Pedig az első és az utolsó 5 perc kivételével viszonylag gyenge mérkőzésnek voltunk tanúi, ennek ellenére a közönség mindent megtapsolt, amit lehetett. A 3-0-s hazai győzelmet a végén 2 góllal bebiztosító hazai csapat pedig gondoskodott arról, hogy elfelejtsük a középső 80 perc picit unalmasabb emlékét. Ez is hatalmas élmény volt!

U19-es torna Eindhovenben

Az akadémia szakmai vezetője, Michel Jansen szombati útja a PSV fellegvárába vezetett, hogy megnézze a Twente U19-es csapatát. Mi elkísértük. A helyszín a PSV edzőcentruma, amely a hasonló tornák mellett felnőttek és az utánpótlás számára is otthon ad. Érkezésünkkor még a felnőttek busza is a parkolóban állt, így adva volt a feladat, keressük meg a csapat magyar sztárját, Dzsudzsák Balázst. A biztonsági ember készségesen igazított útba bennünket, és minden különösebb erőfeszítés nélkül jutottunk el a felnőtt csapat épületéig. A kapun épp csak hogy beértünk, amikor Balász kocsija gördült be mögöttünk. Jó játékosnak szerencséje van, mondhatnánk. Megszólítottuk, és a közös képek elkészítése után beszélgettünk pár szót a holland viszonyokról.
Az értékes fogás birtokában tértünk vissza a három napos torna, az Otten Cup helyszínére, ahol már épp kezdtek a csapatok. Két négyes csoportban, 2x30 perces meccseken találkoztak a gárdák. Az Ajax, PSV, Twente, Anderlecht, Borussia Mönchengladbach, Tottenham Hotspur, Sparta Rotterdam, Pao De Acucar (brazil) voltak a résztvevők.
Éreztük, hogy ez sem a hazai körítéssel zajló esemény lesz. A Twente 2-0-ra verte a brazilokat az első meccsen, utána pedig egy PSV-Ajax, hangsúlyozom, U19-es mérkőzésnek voltunk szemtanúi a többi 3000(!) nézővel egyetemben. Egyébként az az Ajax nyert 2-0-ra, amelynek edzője Frank De Boer.
A Twente a csoportjában mindhárom mérkőzését megnyerte, így vasárnap elődöntőt játszhat. A meccs után beszélgettünk Szolga Mátéval, a csapat magyar játékosával, aki másfél éve van kint. Szombathelyről igazolt át anno nem minden konfliktus nélkül, és persze nem bánta meg. Ő is egy helyi családnál lakik, tanulmányait Magyarországon magántanulóként végzi, és mindent megtesz, hogy profi labdarúgó váljék belőle.

Kozármislenyi gólok a Twentében

A történelemkönyvek kedvéért az FC Twente felkészülési mérkőzésein esett mislenyi gólok szerzőinek nevei álljanak itt még egyszer:
Tóth Marcell, Nagy Erik, Reith Renátó

Szombati eredményeink

Szétváltak útjaink a hétvége első napján, hiszen játékosaink különböző helyeken játszották a mérkőzéseket.
Tóth Marcell korosztálya a Graafschap ellen lépett pályára idegenben. 2x35 perces mérkőzésen, kispályán játszottak, és 2-0-ra nyertek. Marci sokat volt játékban, és góllal vette ki a részét a győzelemből, hiszen a második találatnál fejjel tolta meg két ellenfele mellett, majd a kapus felett a hálóba továbbította a labdát.
Reith Renátó csapata hazai pályán futballozott egy minitornán. Az Almelo és a Go Ahead Eagles ellen léptek pályára. Az első találkozon 2-1-re nyertek, és a 2. gólnál az ellenfél védelmi hibáját kihasználva Renátó ballal gurított a hálóba. A másik meccsen 1-0-s vereséget szenvedtek ugyan, de összességében jól szerepeltek.
Kovács Péter Heerenveenbe utazott. 3-1-re kikaptak a helyiek ellen. Péter a 2. félidőben lépett pályára, csúcséket játszott. Kevés labda jutott el hozzá, de azt a keveset sikerült jól megtartani, és hétfőn újabb mérkőzésen mutathatja meg tudását.
Nagy Erikék szintén a Graafschap ellen játszottak a hengeloi edzőcentrumban. Az első félidőben szűrőként állta meg a helyét a pályán, majd a mérkőzés utolsó 20 percében irányító szerepkörben kellett bizonyítania. Szűrőként ment neki jobban, de a 80. percben szerencsés gólt is szerzett, így alakítva 3-1-re a végeredményt.

A holland bajnokság első fordulójából

A Twente-féle vérátömlesztésnek köszönhetően már nem csak hivatalból szurkoltunk a piros-fehéreknek a pénteki nyitányon. Preud’homme mester bemutatkozása nem volt éppen sikeres, hiszen a Roda otthonában értek el 0-0-ás döntetlent. Jobban játszottak, meg voltak a helyzeteik, de nem jött össze a gólszerzés.
A szálloda bárjában kivetítőn néztük a PSV meccsét is helyi szurkolók társaságában. Dzsudzsákék nyolc perccel a vége előtt még ikszre álltak, de a vége 3-1 lett, így érvényesült a papírforma a Herenveen ellen.

7 millió üveg sör egy helyen

A paradicsomba vittek házigazdáink pénteken délelőtt. A csapat szponzora és a stadion névadója, a Grolsch sör gyártója és forgalmazója megmutatta, hogyan készítik a hollandok a folyékony kenyeret. Végig vezettek bennünket a szinte teljesen automatizált termelésen, embert csak elvétve láttunk, leginkább robotok és gépek „húzták az igát”. Megnéztük a labort, ahol elemzik az összetevőket, és tesztelik a sört minden elképzelhető állapotában. A folyamatnak ebben a szakaszában a cég dolgozói ízlelik próbaszerűen a nedűt szigorúan minőségbiztosítási céllal. Az „ízlelők” tablóján egyébként volt még kiadó hely. Az igazi paradicsom a 20 ezer négyzetméteres raktárban várt bennünket, ahol hegyekben áltak a sörösrekeszek, közel 7 millió üveggel. A raktár átlagosan 4-6 naponta ürül ki...
Bemutatták a cég történetének legnépszerűbb reklámait, kampányait. Angliában például a „Green Light District” téma köré fűzték fel a kampány elemeit, és zöld fénnyel világíttatták meg azokat a kocsmákat, amelyek árulták a márkát. A kifejezés szabad fordításban „Zöld lámpás negyed”, ami nyilván az Amszterdamban megtalálható és sokak számára közkedvelt vörös lámpás negyedre hajaz. A túra végén „sörvezetőnk” adott mintákat a termékből, amelyeket ott helyben ki is próbálhattak 18 éven felüli kerettagjaink. A mintavételt követően persze a nem véletlenül útba eső shopban már nem csak a sör, de az euro is jobban csúszott, így haza is jut majd a kóstolóból és a swing-top-os kupakból.

2010. augusztus 5., csütörtök

A csütörtöki edzésekről

Minden játékosunk 16 órakor edzett a Twente korosztályos csapataival. Együtt öltöztek a többiekkel, és mind ugyanabban a szerelésben feszítettek, mint a felnőtt csapat. Persze, minden évfolyamnak megvan a saját állandó pályája. A társak befogadóak voltak, bár volt olyan gyakorlat, ahol érezni lehetett, kevésbé passzolnak újonc társuknak. Az edzők előtte és utána is egyeztettek velünk arról, mit tesznek, mit láttak. Michel Jansen, az akadémia vezetője a rendelkezésünkre állt, és az edzések alatt feltehettük felmerülő kérdéseinket a látottakkal kapcsolatban, így rengeteg hasznos információval lettünk gazdagabbak.

Jacko is velünk utazott

Ha a felnőttek edzést nem is láttuk, de a délelőtt folyamán talán kárpótlásként sikerült egy sztárral találkoznunk. Az edzőcentrumban szállt be a kocsinkba, és véletlenül pont a szállodáig vitette magát. Közben persze megkértük, hogy mutassa meg, mit tud.

Nem tudtuk megnézni a felnőtt csapat edzését

Pénteken este idegenben a Roda JC csapatával kezdi meg a bajnokságot az FC Twente. Michel Preud'homme együttese egy nappal a nyitány előtt az edzőcentrumban tartotta délelőtti edzését. A sajtó mellett mi is szerettük volna megnézni a gárdát, de a vezetőedző zárt körben kívánta tartani a taktikai elképzeléseit, így csalatkoznunk kellett. Harminc percig 50 méteres távolságból figyelhettük a gyakorlatokat, de az egymás elleni játék kezdetekor a sárga mellényes biztonságiak minket is kitessékeltek a területről.

2010. augusztus 4., szerda

Az FC Twente Futballakadémiáról

Három klub, az FC Twente, a Heracles Almelo és a Go Ahead Eagles összefogott, hogy létrehozzanak egy regionális futball akadémiát, amely Hollandia keleti részén segíti a tehetséges játékosokat, hogy profi labdarúgóvá válhassanak. A fő edzőközpont Hengeloban található, de a legkisebb korosztálynak Twelloban is vannak létesítményei. Eredményeinek köszönhetően az akadémia megkapta a legjobbnak járó Rinus Michels díjat. Az országos szövetség az akadémiáknak járó legmagasabb osztályzattal, 4 csillaggal illette a képzést és a létesítményeket.

Küldetés
Az akadémia azért képzi a labdarúgókat, hogy egy nap a három alapító klub valamelyikének felnőtt csapatában játszanak. Ennél persze sokkal szélesebb felelősségük is van, ezért rengeteg energiát szentelnek az oktatásnak, a fegyelemnek és az erkölcsi értékeknek.

Jövőkép
Biztosítják a minőségi futballt Hollandiában. Magas szintű technikai tudás mellett a játékosok elsajátítják a kezdeményezőkészséget a pályán és a támadó futballt. Erős személyiségeket nevelnek, fejlesztik a játékosok önképét, önértékelését, és optimális kapcsolatra késztetik őket szüleikkel és csapattársaikkal.

Célok
  • Tehetséges játékosokból profi játékosok nevelése
  • Támogatni a játékos ok tanulmányait, hogy mindkét területen maximalizálhassa eredményeit
  • Hozzájárulás az FC Twente pozitív imidzsének fenntartásához
  • Előkelő helyet biztosítani a játékosoknak a társadalomban

Ez azt jelenti, hogy a játékosok
  • megbirkóznak a nyomással és a terhekkel;
  • képességeik legjavát tudják nyújtani;
  • pozitív kapcsolatot tartanak fent a társaikkal és a vezetőkkel;
  • sportemberek a pályán;
  • használni tudják felszereléseiket.

Magyarok a Twentében

Ahogy már korábban írtuk, a stadionban az öltözőfolyósokon minden valaha a Twente színeiben pályára lépett játékos portréja megtalálható. Három magyart is találtunk a falakon.
Az 1954-es születésű Zele Gáborral 1975-ben UEFA-kupa döntőt játszottak a hollandok.
Kenderesi István 1944-es, és 1970-72 között védte a Twente hálóját.
Nagy Antal szintén 44-es születésű, háromszoros válogatottként ment külföldre, és 1977-ben játszott Enschedeben.



35 évesen szobrot állítottak neki

Blaise Nkufo szobra ott áll a stadion bejáratánál. A Zaire-ben született, svájci állampolgárságú srác jelenleg az USA-ban nyomja, de 2003-2010 között 114 gólt lőtt a Twente színeiben, ezzel minden idők legjobb piros-fehér góllövője. Megköszönték neki.

Profik a konyhán és az asztalok között

A szálloda éttermében mindenki nagyon kedves, három nyelven beszél, és nagyon tudja, mi a dolga. Azért akadnak gondjaink az ételekkel. A pacalt nem találtuk az étlapon, pedig nagyon kerestük. A túrós palacsinta kapcsán csak nehezen sikerült kideríteni, hogy mi is az a túró, és van-e ilyen a konyhán. Nem volt.
Amit kihoznak, az viszont nagyon finom, és közben mindig van egy-két kedves szavuk is. Kedvenc pincérnőnk, az indonéz származású Rebecca még Reith Renátó kezét is megkérte, hogy a kedvében járjon. Renátó egyelőre bizonytalan, és a türelmét kérte.

Városnézés Enschedeben

Az edzésprogram úgy van kialakítva, hogy szerdán nincs edzése egyik utánpótlás csapatnak sem, így a délutánt a belvárosban töltöttük. Sétánk közben az eső is eleredt, így elázva ugrottunk be a kocsiba, hogy visszamenjünk a szállodába.

Megnéztük a Twente stadionját

Állandó kísérőnk, Herman vezérletével átugrottunk a szállásunktól nem messze található De Grolsch Stadionhoz, amely az FC Twente hazai mérkőzéseinek otthona. A névadó egyébként egy helyi sörmárka.
A létesítmény 2008-ban vált 24 ezer férőhelyessé. Egy éven belül az egyik kapu mögött további 7 ezer férőhellyel bővítik majd, a nem túl távoli jövőben pedig az alacsonyabb hosszanti oldalon építenek még rá két emeletet, hogy 44 ezer főnek adhasson helyet az aréna. Természetesen minden a nemzetközi szabványoknak megfelelő, hiszen Hollandia is játszik itt válogatott mérkőzéseket.
A létesítményvezető készségesen vezetett végig bennünket a modern épületen. A falak mindenütt piros-fehérbe öltöztek, képek, alakzatok, fényképek színesítik a folyosókat, és jelzik azt, hogy itt a múlt, a játékosok és a szurkolók tisztelete mindenekelőtt való. Minden játékos képe, aki akár egy másodpercet játszott a csapatban megtalálható, a legjobbak pedig ember nagyságú alakzatban is rögzítésre kerültek. A szurkolókról készült, érzelemmel dúsított felvételek pedig csak fokozzák a hangulatot.  
Ott jártunkkor a pályát éppen felújították. Két hét múlva lesz az első hazai bajnokija a Twentének, addigra minden a helyére kerül. Ezért találtuk a fűthető és árammal ellátott kispadot az előtérben.

Vendégöltöző: Hollandiában a legnagyobb, a vendégcsapatok gyakran hiszik azt, hogy a hazai öltözőbe tévedtek…
Játékvezetői öltözők: ennek nagysága is egy kisebb lakáséra emlékeztetett, és volt benne egy csengő, ami a játékos öltözőkben csenget, ha lehet menni a pályára.
Trots: felirat a játékoskijáróban, amit a hazai játékosok kifelé menet minden mérkőzés előtt megérintenek.
Hazai öltöző: medence, kiszolgáló helyiség, orvosi rész, 80m2 műfüves terület a bemelegítéshez és persze tágas tér névre szóló helyekkel. Az újak neve még nem volt kiírva, állítólag a „festő” vakáción van még.
Az üzlet is virágzik a stadionban. 1000 fős étterem áll a tehetősebb szurkolók rendelkezésére, nem nagyon szokott üres hely maradni. Egy meccs alkalmával kb. 100 ezer EUR forgalmat hoznak össze csak itt. Érdekesség, hogy a mérkőzés előtt a fű illatát permetezik be a levegőbe, hogy ezáltal is ráhangolják az embereket a meccsre, a félidőben pedig virágillatot kapnak a helyüket elhagyó szurkolók.
Az úgynevezett skybox-ok (VIP-helyek) bérleti díja egy szezonra 60-100 ezer EUR között mozog nagyságtól függően és 20-60 szék jár hozzá a lelátón. Ezek értelemszerűen a legjobb helyek, ahonnan a mérkőzés követhető. A Twente vezetőinek skybox-a egy luxusvilla nappalijának felelt meg, ahonnan történetesen a meccset is jól lehet látni, de nem biztos, hogy az ember eljut odáig.
A létesítményvezető, akinek történetesen magyar származású felmenői is voltak, megmutatta a saját helyét is, ahol 48 kamerával és vagy egy tucat hatósági szereplővel figyelik rendre az eseményeket mérkőzés alatt. A szurkolók természetesen a Fanshop-ban megtalálnak minden relikviát, ami a csapattal kapcsolatos

2010. augusztus 3., kedd

Edzésbe álltunk

Délután 16-kor kezdődtek az edzések, ennek megfelelően már 15 óra előtt a helyszínen voltunk, hogy megnézzük az FC Twente edzőközpontját. Hét füves, két műfüves pálya és az atlétikai stadion szolgálja a piros-fehér csapatának minden korosztályát. Van még egy edzőcentrum, de leginkább itt fejlődnek a klub játékosai.
A kapu mindenki előtt nyitott, szülők és focizni vágyók mind találnak maguknak elfoglaltságot a kerítésen belül.


Tóth Marcell az egy évvel idősebbek között edzett, Reith Renátó és Kovács Péter a saját korosztályában próbálhatta ki magát, míg Nagy Erik visszatért téli tetteinek helyszínére. Kicsit érezték a fiók a hosszú út nem éppen áldásos hatását, de a mozgás jól esett, és a héten még több alkalommal is megmutathatják a hollandoknak, hogy hol tart a magyar játékos, ha mislenyi.
Edzés végére Feleki Attila elnök is befutott, így teljes létszámban hallgattuk az utánpótlás-edzők és vezetők véleményét, javaslatait.






Enschede

A város kapcsán két dologgal találkozik az érdeklődő, ha felületesen belemerül az internet oldalaiba. Az egyik az FC Twente, amelynek stadionja a városban található, noha Twente valójában a régió nevét jelöli, a másik pedig egy sajnálatos katasztrófa, amely 10 évvel ezelőtt történt a városban.
A hollandiai Enschede lakóövezetében lévő raktárban 2000. május 13-án mintegy 100 tonnányi tűzijáték és petárda robbant fel. A robbanássorozatban 23 ember vesztette életét, és mintegy ezren sérültek meg.

Michel Preud'homme

Michel Preud'homme a Twente új edzője. Olyan új, hogy a klubnál mindenkivel parolázó kísérőnk sem találkozott még vele személyesen.


Amikor kijött az épületből, ő köszönt először ránk, és útközben még volt két kedves szava a pályára igyekvő kisrácokhoz is. Szimpatikus ember benyomását keltette.

Heti program

Kedd
11.30. Egyeztetés
16.00 Edzés
Szerda
10.00 FC Twente Stadion megtekintése
16.00 Enschede városnézés
Csütörtök
16.00 Edzés
Péntek
10.00 Sörgyár látogatás (Grolsch Factory)
16.00 Edzés
Szombat
Tornák, mérkőzés minden korosztálynak
Hétfő
16.00 Edzés
18.30 Mérkőzés C1 korosztálynak (Kovács Péter)
Kedd
Indulás haza

Ismerkedés vendéglátóinkkal

A hajnali érkezésnek köszönhetően majdnem 10 óra volt, mire az étterembe értünk, hogy elfogyasszuk a reggelinket. A bőséges választék, mint kiderült, a Van der Valk családnak köszönhető, akik 1935-ben kitalálták, hogy ötvözik a családközpontúságot a hagyományokkal, és létrehoznak egy szállodaláncot a kozármislenyi labdarúgók legnagyobb elégedettségére.
Vendéglátóink megértőek voltak, és a délelőtti telefonon 11.30-ra beszéltük meg az első találkozót. Mindannyian mislenyi szerelésben vártuk a holland bajnokcsapat utánpótlásának képviselőit. Herman és Tom nagyon kedvesek és készségesek voltak. Ajándékot hoztak, és egy heti programot, amely a gondoskodásról, elkötelezettségről és a törődésről árulkodott. Herman 50 körüli és a klub önkéntese, aki utánpótlás játékosoknak pótszülőként ad otthont és, ahogy a mellékelt ábra is mutatja, segít a Twentének, amiben tud. Ő lesz állandó kísérőnk, amiért előre is köszönet. Tom a klub alkalmazottja, és feladata, hogy a Twenténél megforduló utánpótlásjátékosokkal kapcsolatban minden körülmény klappoljon. Intézi a szállást, tárgyal a helyi pótszülőkkel, gondoskodik, hogy a külföldi játékosok otthon érezzék magukat Enschedeben; egy valódi pótapuka. A korábbi gyephoki edző egy multi menedzser pozicíóját hagyta ott a kevésbé jövedelmező, de emberibb állásért.
Segítőink ismertették a heti programot, majd közösen megebédeltünk.

2010. augusztus 2., hétfő

Fárasztó utazás végén érkeztünk meg Hollandiába

Hétfőn kilenc óra előtt gyülekeztek az utazókeret tagjai Pécsett, a Somogyi Béla utcában készen arra, hogy kocsikkal vágjanak neki az egész napos útnak. A Google Map szerint a következők vártak ránt: Enschede, Hollandia 1 515 km – körülbelül 14 óra 18 perc. Aztán kicsit több lett belőle...
Az utolsó meghatalmazások és a szülők email címeinek begyűjtése után csoportképre állt össze a csapat, majd nekivágtunk a távnak. Nagy izgalmak, szerencsére, nem jelentkeztek az út során. Végig autópályák, és ami ezzel jár: benzinkutak, pihenőhelyek és aszfaltcsíkok váltogatták egymást. Három GPS sem volt elég, hogy még sötétedés előtt oda érjünk, sőt már kedd volt, amikor begurultunk a szálloda parkolójába. A klubot szponzoráló hotellánc tagja egyébként Hengeloban található, amely egy kisváros Enschede közelében. Kb. mint Kozármisleny és Pécs, már ami a távolságot illeti. 
 A konyhás nénit már hiába kerestük, de legalább a recepciónál vártak minket. A Twente szó hallatán kinyíltak a boldogító ajtók, feltűntek a hőn áhított ágyak, és a WIFI-t is azonnal megtaláltuk. Már mind nagyon hiányoztak.
Megkérdeztük, hogy mondják hollandul „Nem kérünk ébresztőt!”, majd nyugovóra tértünk.
Jó éjt! Goedenacht!